Abban a pillanatban hogy megtudtuk az öröm hírt a párommal, hogy áldott állapotba kerültem és bővül a család elkezdtünk listát írni, hogy mire lenne szüksége a gyermekünknek. Mindketten úgy láttuk jónak hogy elősször a legfontosabb kellékeket szerezzük be, éppen ezért elsőre a pihenőszéket rendeltem meg. Számomra nagyon fontos volt hogy a gyermekünk születése után is ugyan úgy helyt álljak feleségként mint édesanyaként. Erre a célra lett beszerezve a pihenőszék, amiben nagyon sok időt tölt a kis babánk, hiszen ha éppen a konyhában van dolgom, a pehely könnyű sújának köszönhetően egyszerün át viszem a konyhába, így főzés közben is gyönyörködhetek a gyermekünkben.
Kis babánk imádja amikor az édesapja a kertbe helyezi a pihenőszéket és a napsúgár simogatására sziesztázhat, míg apukája kertészkedik. A pihenőszéknek köszönhetően mi is sokkal nyugodtabbak vagyunk, hogy a gyermekünket nem kell a szobában hagyni a kiságyban, hanem bármiféle teendőt elvégezhetünk nyugodtan, hiszen a gyermekünk mellettünk van. Könnyű súlyának köszönhetően a legutobbi kirándulásunkra is magunkkal vittük a pihenőszéket, valamint addig amíg nem szereztünk be a nagyszülőkhöz is, az otthonit hoztuk-vittük minden család látogatásnál.
Mikor a gyermekünknek fájt a pocija, vagy épp a fogacskája bújt, nem gyöztük ringatni míg megnyugodott, de miután letettük az ölünkből, újból krokodil könnyeket hullajtot, ekkor édeasapja azt mondta lehet hatékonyabb a pihenőszék mint mi és rögtön bele helyezte gyermekünket. Kellemesen csalódtam, hiszen nagyon hamar megnyugodott a gyerkőc, köszönhetően a pihenőszék rezgésének és a számos kellemes, nyugtató dallamnak amivel varázslatba ejtette a gyermekünket.
Számos színben és különbözö huzatokkal vásárolható meg. Elárulom hogy nem könnyű dönteni ennyi szép variáns között. A pihenőszéket mi amint haza értünk a korházból el is keztük használni, hiszen újszülött kortól egészen addig amig a gyermek el nem éri a 9 kg-ot vagy nem tanul meg egyedül ücsörögni bátran használahtó.
A gyermek biztonsága érdekében 3 pontos biztonsági övvel van ellátva a pihenőszék, valamint egy játekhíddal, amit nagyon egyszerű módon el tudunk távolítani. A rezgő funkciójáról és a nyugtató dallamairól amit játszik sem szabad megfelejtkezni.
Gyermekünk születése óta, minden baba váró ünnepségre egy pihenőszéket ajándékozunk.