Sokan riogatnak egy olyan jövőképpel, amelyben a robotok több millió állást vesznek majd el az emberektől. A tudósok két csoportra oszlanak ezen téma kapcsán. Egyesek arra fókuszálnak inkább, hogy a programozható robotok olyan munkákat végeznek majd, amelyek amúgy sem tesznek jót az embereknek különféle okok miatt. Mások szerint a programozható robotok rengeteg családnak ártani fognak, hiszen akár mind a két szülő is munkanélkülivé válhat emiatt. Igazából ezt jelenleg nem lehet bebizonyítani, illetve megcáfolni sem. Az azonban egyértelműen kijelenthető, hogy a 21. században a programozható robotok egyre nagyobb szerephez jutnak, sokkal több mindent képesek elvégezni, mint ezelőtt 20 éve és úgy tűnik, hogy nagyon fontosak lesznek a jövőben, ilyen vagy olyan formában. Persze nem lehet elfelejteni, hogy a programozható robotok és egyéb, igen intelligens kütyük már most nagy mértékben megkönnyítik rengeteg ember életét. Az okostelefonok megjelenésével például lehetőség nyílt arra, hogy az ember bármilyen információt megtaláljon az interneten, amit csak szeretne, felvegye a kapcsolatot a régi osztálytársakkal, beszéljen a barátaival. Világos hát, hogy a programozható robotok később olyan eszközökké válhatnak, amelyek a mindennapokat egyszerűbbé varázsolják.
Arra is ki kell térni, hogy ezeket a szerkezeteket, akárcsak a Makeblock Plotter fajtát, emberi kéz programozza, tehát egy adott személy dönti el, hogy mit is csináljanak a gépek. Az említett Makeblock Plotter egy könnyedén alakítható, Arduino alapú rajzoló robot készlet. Mivel ezt nem nehéz kezelni, a felnövekvő generációnak segíthet megtanulni a robotikai alapjait egy igazán kreatív és felszabadult módon. Később pedig, ezekből a gyermekekből olyan szakemberek válhatnák, akik pontosan tudják, hogy miként lehet elkerülni azokat a jövőbeli gondokat, amelyek bizonyos fejlesztési hibákból vagy túlkapásokból eredhetnek. A gyerkőcöknek a Makeblock Plotter jelentheti azt a szettet, amelyik az összes fontosabb komponenst tartalmazza, amivel hamar megtanulhatóak a robotika alapjai. Kezdőknek ez mindig beválik.