Mi az a márka kannibalizmus? A marketing szakemberek szerint azáltal, hogy rengeteg szereplője van egy adott piacnak a kínálati oldalról, a fogyasztókért versengenek a vállalatok. Egymáshoz képest hasonló termékek jelennek meg a piacon, melyek funkciója, mérete és tulajdonságai hasonlóak, tehát felhasználás szempontjából majdnem hogy mindegy, melyiket veszi meg a vásárló. Vagyis egyik termék helyettesíthető a másikkal és aki ügyesebb, az kiszorítja az ügyetlenebbet a piacról, vagyis felfalja. Itt jön képbe a márka kannibalizmus.
Ami még a márka kannibalizmusra jellemző, hogy nem lehet ellene mit tenni, nem szűntethető meg, léte örök. A nagyra becsült marketing szakemberek szerint a márka kannibalizmus ellen az a jó védekezési stratégia, ha a saját vállalatunk egyik terméke falja fel a másikat, ahelyett hogy egy külsős cég terméke tenné ezt meg. Ezáltal a bevétel házon belül marad. Tehát bevétel megtartása, netán profit növekedés és piaci jelenlét növelése céljából alkalmazható marketing stratégia a márka kannibalizmus, bár az is biztos, hogy némi kockázattal is együtt jár, hiszen kiderül, hogy ugyanaz a vállalat képes jobbat alkotni, akkor miért alkot „rosszabbat” is?!