A laborok világa

Sok száz évvel ezelőtti festményeken is láthatóak már kezdetleges laborok, ahol a különböző, általában az orvosi kísérleteket végezték. Már az ókorban és később az alkimisták korában is üvegből készültek a laboratóriumi eszközök. Biztos azért, mert az üveg áttetsző volt, segítve az alapos megfigyeléseket és mert az üveg könnyen tisztítható és fertőtleníthető is. Így addig használhatták, amíg az ki nem csorbult, vagy el nem törött. A kezdeti orvoslásban még sokszor megfigyelésekre alapozták a következtetéseiket. A mai laboratóriumokban azonban már nagyon bonyolult tudományos vizsgálatokat végeznek. Ehhez a szakembereknek speciális laboratóriumi eszközök és laboratóriumi műszerek sokaságára van szüksége. A laboratóriumok működésüket szigorú szabályok betartása mellett végezhetik, hiszen esetenként akár mérgező, vagy fertőző vegyszereket is vizsgálhatnak a laboratóriumi műszerek segítségével. A laboratórium vizsgáló helyiségében végzik a vizsgálatokat, és van külön az archiválásra is helység. Fontos, hogy megfelelő méretű legyen minden helység, így a hulladékeltávolításra kialakított terem vagy szoba is. A kezdők és még a kevés tapasztalattal rendelkezők laboratóriumi asszisztensként helyezkedhetnek el és fokozatosan bíznak rájuk komolyabb munkákat és emelkedhetnek feljebb a laboratóriumokon belüli ranglétrán.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás