A fürdőszoba berendezése kapcsán, számtalan dolgot be kell szereznünk, de még talán így is az egyszerűbb helyiségek között tartják számon a lakástulajdonosok, hiszen egy-két boltban minden beszerezhető, ami ide kell. A mosdókagyló valószínűleg ugyanazon a helyen megvehető, ahol a kád, vagy a WC. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek a tárgyak könnyen kiválaszthatóak vagy egyszerű lenne a döntés, sőt, talán ellenkezőleg! Hiszen ez egy olyan kulcsfontosságú helyszín a mindennapi élet során, így ha valamit nem találunk el és zavarja majd a felhasználókat, az nagy baj, hiszen mindennap szem előtt lesz, mert nem lehet kikerülni a használatát. Ezért aztán kulcskérdés, hogy jó döntést hozzunk. Érdemes figyelmesen körbejárni az ismerőseink lakásait, hogy véleményt kérjünk már a működő helyeken is, hogy mennyire váltották be az elvárásokat az egyes technikai megoldások. A mosdókagyló egyike a legfontosabb elemeknek, így fektessünk nagy figyelmet a beszerzésére, legalábbis ezt fogjuk tenni, ha a tapasztaltakra hallgatunk.
