A Fujitsu klíma története és irányelve

Maga a Fujitsu világvállalat ugyan az 1935-ös évtől kezdve létezik, magukat a klímaberendezéseket gyártó Fujitsu General Electronics alvállalat csak az 1964-es évben jött létre, akkor még General Denshl Kogyou névvel. Ráadásul ez az ágazat csaknem a 42%-ban résztulajdonosi jogot élvez az egész Fujitsu cégen belül. Alapvető célja ennek az ágazatnak pedig maga a Fujitsu klíma megteremtése volt, később pedig már a levegő hűtése mellett a levegő páratartalmának a kontrolját is megragadta a cég, különböző, ma már igen modern szerkezeteikkel.

Az első Fujitsu klíma egyébként 1971-ben mutatkozott a publikum előtt, akkor még úgynevezett „min-min cassette” légkondicionálóval, amelyet még elvétve itt-ott ma is láthatunk. Ez a fajta léghűtő rendszer a plafonon található és négy irányba küldi szét a saját szintjén illetve lefelé a hideg levegőt.

Természetesen ennek az irányítása nem a plafonon történt, hanem az adott szobában a falon elhelyezett távirányító segítségével lehetett szabályozni a hőfokot. Hatásfoka ennek a készüléknek nem volt 100%-os, de akkoriban modernnek és profi készüléknek számított, lévén a piacon még nem volt akkora verseny légkondicionálás téren.

Természetesen a cég azért régen sem nyúlt szinte soha mellé és termékei a japán precizitást és minőséget hivatottak jelképezni, így az első Fujitsu klíma is nagy sikernek örvendett. Megjelenése után pedig sorban nyíltak a légkondicionáló gyártására specializálódott gyárak világszerte, lévén az igény egyre csak nőtt, a Fujitsu pedig fejlődött és bővült, hogy ezeket az igényeket kielégíthesse.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás