A folklór iránti érdeklődésnek az elmúlt évszázad során három jellegzetes területe
alakult ki: egyrészt a tudományos megközelítés, másrészt a művészi (magas művészeti)
irányultságú, harmadrészt a populáris, vagyis a mindennapi. A három típusú megközelítés,
úgy tűnik, egymással lazább-szorosabb összefüggésben fejlődött a közös ideológiai
háttér és sajátos megismerési módjuk, alkotás-módszertani elveik által befolyásolva.
A folklór megismerésének és fel-használásának útja a romantikus nemzeti ideológiák
által sugallt archaizáláson, esztétikai elvű szelektáláson át haladt a folklór
mind pontosabb megismerése (európai történetének, táji különbségeinek, formai
- funkcionális - szemantikai jellemzőinek mind alaposabb feltárása) és a folklórjelenségeknek
új társadalmi közegekben való sokszínű, hiteles megjelenése felé. Ez a folyamat
nem egy időben és nem egyformán zajlott Európa különböző régióiban.
Ugyanakkor a huszadik század utolsó éveiben két nagy, ellentétes irányú társadalmi
folyamat versengése volt megfigyelhető világszerte: az egyik a mindent átfogó
technikai fejlődés, a globalizálódás folyamata, a másik pedig a lokális kultúrák,
a helyi hagyományok felértékelődése, szerepük fel- (és el) ismerése a kulturális
javak rendszerén belül.
Ezért nem véletlen, hogy az UNESCO külön deklarálta a folklór - és a nem tárgyi
kulturális javak - jelentőségét, azok védelmét, terjesztését, hogy ezáltal is
hozzájáruljon a különféle népcsoportok identitásának megőrzéséhez, újjászületéséhez.
Lényegében azért támogatja az UNESCO a tradicionális kultúra megőrzését és azok
intézményeit világszerte, hogy a globalizáció áradásában fenntartsa a helyi kultúrák
által létrehozott értékeket. E törekvés következtében már 1986-ban felmerült a
gondolat - amikor a helsinki folyamat részeként az UNESCO Budapesten tartotta
kulturális fórumát -, hogy szükséges lenne létrehozni egy nemzetközi (európai)
folklór központot.
Miért éppen Magyarországot választotta az UNESCO egy ilyen intézmény helyszínéül?
Ebben kétségtelenül szerepet játszott Magyarország Kelet-, illetve Nyugat-Európa
közötti földrajzi, valamint a nagy kulturális, vallási, politikai és gazdasági
régiók mezsgyéjén kialakult helyzete. Másrészt a hagyományápolás magyar modelljének
eredménye is fontos szempont volt a helyszín megválasztása során. E modell lényege
tulajdonképpen a folklórral foglalkozó területek - tudományos kutatás, művészi
és mindennapi fölhasználás - kölcsönös egymásrautaltságának fölismerésében és
szoros együttműködésében rejlik. Ettől elválaszthatatlan a folklór komplex szemlélete
és az európai keretben való vizsgálata. A tágabb földrajzi és időbeli keretben
való gondolkodás egyszerre jelenti folklór-kincsünk közös európai gyökereinek
hangsúlyozását és a folklorizmus korábbi európai hagyományainak továbbvitelét.
Mindebből következik a második kérdés: mi lehet egy ilyen nemzetközi, illetve
európai folklór központ feladata? Mindenekelőtt az, hogy a folklórral foglalkozók
legaktívabbjainak összefogásával, a tudományos kutatás eredményeire építve felmutassa
a folklórnak azon időtlen értékeit, amelyek a mai információrobbanással, technicizálódással
küzdő világban az európai népek számára hiteles alternatívaként szolgálhatnak
az egyéni és a kollektív identitás kialakítása során. Természetesen nem egyetlen,
minden gondot feledtető gyógyírként, hanem egy lehetséges eszközként, figyelembe
véve az európai régiók közötti igen nagy fejlődési különbségeket. Ehhez megfelelő
bázisrendszert, információhálózatot és olyan akcióprogramot szükséges kialakítani,
amely képes az európai folklór értékeinek hatékony propagálására, a közös kulturális
gyökerek megmentésére, ápolására és a nemzeti, etnikai, vallási és lokális különbségek
elfogadtatására.
Mivel az előkészítő munkálatok során, a fentiekben leírt módon, kikristályosodtak
a központ céljai és feladatai, 1990-ben az UNESCO általános igazgatója, Federico
Mayor és Magyarország akkori művelődési és közoktatási minisztere, Andrásfalvy
Bertalan az UNESCO A kulturális fejlődés évtizede (The Decade of Cultural Development)
program keretében memorandumot írt alá az intézmény létrehozásáról.
Három évvel később, 1993 áprilisában a magyarországi UNESCO Bizottság felállította
azt a magyar szakértői bizottságot, amelynek feladata a központ megalakítása volt.
A bizottság tagjai voltak: Andrásfalvy Bertalan, Balogh Lajos, Barna Gábor, Bartha
Elek, Borbély Jolán, Diószegi László, Dobszai László, Domokos Péter, Eredics Gábor,
Felföldi László, Flórián Mária, Fügedi János, Gráfik Imre, Halász Péter, Halmos
Béla, Héra Éva, Hofer Tamás, Hoppál Mihály, Kovalcsik Katalin, Neuwirth Annamária,
Sági Mária, Sárkány Mihály, Sebő Ferenc, Timár Sándor, Vargyas Lajos, Voigt Vilmos.
Az első tervezetek elkészítésében Felföldi László, Halmos Béla, Halász Péter,
Hoppál Mihály, Nagy Ilona és Voigt Vilmos vettek részt. Mivel az UNESCO 1993 októberében
jóváhagyta a tervezetet, a következő évektől kezdve jelentős szellemi és anyagi
támogatást nyújtott a központ fölállításához.
1994 januárjában a magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium egy előkészítő
irodát hozott létre, amelynek vezetésére Felföldi László kapott megbízást, és
amelynek két munkatársa adatbázist állított össze Európa egész területéről, illetve
Kanadából és az Egyesült Államokból a hagyományos kultúrával, etnikai és kisebbségi
témakörökkel foglalkozó intézmények, szervezetek és személyek adataival, akik
a tervek szerint később együttműködő partnerei lehetnek a Folklór Központnak.
1995 márciusában az előkészítő iroda nemzetközi szakértői tanácskozást rendezett
31 külföldi, 15 magyar szakember és két UNESCO küldött részvételével, ahol az
Európai Folklór Központ megvalósíthatósági tervét vitatták meg. Ugyanitt választották
meg azt a Nemzetközi Tanácsadó Testületet is, amely az intézmény fő irányelveinek
meghatározásában jelentős szerepet játszott, és amelynek mandátuma két évre szólt.
Az első kétéves ciklusban tagjai a következők voltak: Egil Bakka (Norvégia), Robin
Gwyndaf (Wales), Alan Jabbour (Amerikai Egyesült Államok), Konrad Köstlin (Ausztria),
Jean Roche (Franciaország), Anna-Leena Siikala (Finnország), Voigt Vilmos (Magyarország).
Mivel a magyarországi jogi szabályok értelmében az intézet nem lehetett önálló
intézmény, 1995. december 14-én megalakult az Európai Folklór Központért Egyesület,
amely elhatározta, hogy a saját operatív szerveként megalapítja a központot (a
későbbi intézetet). Az egyesület célkitűzései és feladatai megegyeznek az intézetéivel,
azaz tudományos tevékenységet és kutatómunkát kíván folytatni a kulturális örökség
megóvásáért. Az egyesület nem folytat közvetlen politikai tevékenységet, szervezete
pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt, nem veszi igénybe
politikai pártok támogatását.
Az Európai Folklór Intézet 1996. január 1-én kezdte meg tényleges működését, két
állandó munkatárssal, Kürti László igazgatóval és Verebélyi Kincső igazgatóhelyettessel.
1997 elején az egyesület elnöke Hoppál Mihály lett, míg a korábbi elnök, Felföldi
László vállalta egy esztendőre az igazgatói teendők ellátását, az irodavezető
Sándor Ildikó lett. A központ Nemzetközi Tanácsadó Testülete 1997 márciusában
ismét ülésezett Budapesten, amikor sor került a testület új tagjainak megválasztására.
A megújított tanácsadó testület elnöke Oskar Elschek (Szlovákia) lett, új tagjai:
Sabina Ispas (Románia), Efi Karpodini-Dimitriadi (Görögország), Alexander Veigl
(Ausztria), Robin Gwyndaf (Wales). A régi tagok közül Allan Jabbour, Anna-Leena
Siikala, Konrad Köstlin, valamint Egil Bakka a továbbiakban tiszteleti tagként
támogatja az intézet munkáját. Az egyesület elnökségének tagjaként 1998-tól Andrásfalvy
Bertalan, Barna Gábor, Felföldi László, Héra Éva, Voigt Vilmos felügyelte a központ
operatív munkáját.
A közgyűlés határozatának értelmében 1998 januárjától az Európai Folklór Központ
igazgatója Hoppál Mihály lett, az egyesület elnöke pedig Felföldi László. 1999-ben
a közgyűlés a központ nevét Európai Folklór Intézetre (rövidítése EFI) változtatta.
Ez évtől az intézetben új munkatársak kezdték meg tevékenységüket. Az iroda vezetését
1999 elején Ádám Krisztina vette át. Szeptembertől a szakmai munkába Csonka-Takács
Eszter kapcsolódott be tudományos munkatársként. 2000 januárjától a kiadványokkal
kapcsolatos teendőket Fazekas Zsuzsa látja el. Az egyesület elnökségi tagságában
történt változások után a felügyeleti, tanácsadói teendőket Felföldi László, Andrásfalvy
Bertalan, Voigt Vilmos, Héra Éva és Bartha Elek látta el.
Az intézet e változások közben új helyen, tágasabb irodában folytatta munkáját.
Kialakította egységes és egyedi megjelenési arculatát, megújította honlapját,
új könyvsorozatokat, folyóiratot indított. Megújította szakmai és intézményes
kapcsolatait.
2004 januárjában Hoppál Mihály öt évre kapott megbízást az igazgatói teendők ellátására.
Ugyanezen a közgyűlésen a következő elnökségi tagokat választotta az egyesület
tagsága: Felföldi László, Héra Éva, Voigt Vilmos, Bartha Elek, Gráfik Imre, Küllős
Imola és Tari János. Tiszteletbeli elnöknek választották a már korábban az elnöki
tisztet betöltő Vargyas Lajos mellé Andrásfalvy Bertalant. 2004 októberétől az
intézet igazgatóhelyettese Csonka-Takács Eszter. 2005 január 1-től az irodavezetés
feladatával Joó Emesét bízták meg.
Az intézet alapvető feladata a folklórral kapcsolatos különböző területek,
a kutatás, a revival mozgalom és az oktatás közötti közvetítés. Fontos feladatának
tartja továbbá az európai folklór értékeinek propagálását: tudományos vizsgálatukkal,
publikálásukkal, felhasználásukkal, megőrzésükkel kapcsolatos problémák felvetését;
javaslatok, programok megfogalmazását, a problémamegoldás támogatását és a feladatok
koordinálását. Profilját tekintve tehát nem kifejezetten kutatóintézet, nem oktatóközpont,
nem művelődési ház, nem művészeti stúdió, azonban segíti és támogatja mind a kutatást,
mind az oktatást, mind a művészi feldolgozást.
E célkitűzések eléréséhez nélkülözhetetlen a szoros kapcsolattartás és együttműködés
más hasonló profilú hazai és külföldi intézményekkel. Az intézetnek alapítási
célkitűzéseiből adódóan néhány éven belül a hazai és a közép-európai korszerűbb
hagyomány-szemlélet és folklórkutatás kialakításának vezető intézményévé kell
válnia. Be kell gyűjtenie a vonatkozó információkat, de szét is kell sugároznia
őket. Az adatbank és a folyamatosan megjelenő publikációk segítségével mindezekhez
széles körű együttműködés kialakítására van szükség.
Ezért az intézet elsősorban a néprajzzal foglalkozó alapintézményekkel kezdeményezte
az együttműködést. Felvette a kapcsolatot a hazai egyetemi folklór tanszékekkel,
a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetével, a Néprajzi Múzeummal,
a Hagyományok Házával és a Néprajzi Társasággal. Kapcsolatba került továbbá más
kulturális intézményekkel, mint például a Balassi Intézet és a Teleki Alapítvány.
A szakmai kapcsolatfelvétel a határon túli magyar kulturális szervezetekre is
kiterjedt. Az intézet együttműködik a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem Néprajz
Tanszékével, a Kriza János Néprajzi Társasággal, a komáromi Etnológiai Központtal
és más intézményekkel.
Az említett szervezetekkel az együttműködés közös kiadványok, programok, konferenciák
megvalósításában, és kiadványcsere útján valósul meg. Ezekkel az intézményekkel
és szakemberekkel azért is szükséges együttműködni, mert a lokális hagyományok
életét, túlélési lehetőségeit közvetlen közelről ismerik. Előbb vagy utóbb éppen
az Európai Folklór Intézet lehet segítségükre abban, hogy bekapcsolódjanak egy
határok nélküli Európa kulturális vérkeringésébe. Ebben a munkában a Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériuma és időnként az UNESCO is segíti az intézetet.
2002 és 2004 között az Európai Folklór Intézet szervező partnerként bekapcsolódott
egy a Kultúra 2000 keretprogramhoz tartozó Európai Uniós programba, amelynek kezdeményezője
a finnországi Folk Arts Centre és az ITE-Museum of Contemporary Folk Art volt.
A Contemporary Folk Art in Europe - Equal Rights to Creativity (Kortárs népművészet
Európában - Egyenlő jogok az alkotáshoz) elnevezésű nemzetközi programsorozat
célja az volt, hogy feltérképezze és dokumentálja Európában azokat a folyamatokat,
amelyek a népművészet terén bekövetkezett változásokból adódnak. A résztvevő országok
(Anglia, Franciaország, Finnország, Olaszország, Észtország) kiállítások és konferenciák
rendezésével járultak hozzá a nemzetközi diskurzushoz, ahol a szakemberek bemutatták
kutatási tapasztalataikat, és az egyes országokra jellemző sajátos, megújuló-újító
jellegű népművészeti törekvéseket. A program részeként Magyarországon az Európai
Folklór Intézet rendezte meg a kortárs népművészeti jelenségeket bemutató kiállítását
és az ehhez kapcsolódó nemzetközi konferenciát.
Ezzel a tematikával 2004-ben az intézet csatlakozott a Néprajzi Múzeum MADOK-programjához,
melynek célja a kortárs kulturális jelenségekkel foglalkozó intézmények összefogása.
A nem anyagi természetű (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért "szellemi")
örökség arra érdemesnek talált "mesterművei" 2001 tavaszától minden
második évben felkerülhetnek az UNESCO szellemi örökség listájára (Masterpieces
of the Oral and Intangible Heritage of Humanity). Az elismerés a népi és hagyományos
kifejezésformákhoz (nyelvek, a szájhagyományban élő irodalmi alkotások, táncok,
játékok, mitológia, rítusok, viseletek, kézművestechnika, építészet), illetve
kulturális terekhez (azok a helyszínek, ahol a népi, hagyományos tevékenységek
koncentrált formában jelennek meg - a történetmondás, a rítusok színtere, piacok,
fesztiválok) kapcsolódik.
A lista fő feladata az volna, hogy az UNESCO által biztosított nyilvánosság erejével
a kulturális sokszínűséget fenyegető veszélyekre irányítsa a figyelmet. A sokszínűség
fenntartásában a szellemi örökség kulcsfontosságú szerepet játszik: biztosítja
a kulturális identitás megőrzésének és a kreativitás kibontakozásának feltételeit,
s ezen túlmenően a nemzetek, kultúrák közötti harmonikus viszony, a kölcsönös
tolerancia zálogaként is szolgál. A globalizációs folyamat felgyorsulása miatt
most mindez veszélybe került. A kultúra uniformizálódása, az iparosodás, a turizmus,
a fegyveres konfliktusok, a falvak elnéptelenedése és a természeti környezet károsodása
egyre gyorsabb ütemben szürkíti el a világ egykor oly változatos kulturális térképét.
Az Európai Folklór Intézet UNESCO által deklarált alapfeladata szerint a hagyományos,
etnikai és kisebbségi kultúrák dokumentálására, védelmére, megőrzésére hívja fel
a figyelmet, s ennek érdekében kétévenként előterjesztést készít a szellemi örökség
listára. Első alkalommal 2002-ben a hányatott sorsú bukovinai székelység körében
élő néphagyomány, a "csobánolás", a betlehemezés e sajátos változatának
megmentése érdekében született pályázat és cselekvési terv, mely a nagyobb, nemzetközi
nyilvánosság megszerzése felé tett fontos lépés volt. 2004-ben a kalocsai régió
sajátos és még élő népi kultúrája (a hímzés, viselet, pingálás formájában megnyilvánuló
népművészet, a gasztronómia és a természeti környezet szerves összefüggésében)
kerül jelölésre a szellemi örökség listáján. Az UNESCO ezen programjában Magyarországot
egyedül az Európai Folklór Intézet képviseli a pályázatok és cselekvési tervek
elkészítésével. Az intézetben működik az a szakmai bizottság, amely javaslatot
tesz a magyarországi "mesterművek" világörökség listáján való jelölésére.
A 2002-ben a Teleki Alapítvány rendezett egy hosszú távú együttműködés keretében
zajló, az Örökségről szóló kerekasztal-beszélgetést, amelyen az intézet képviselte
a folklór hagyományon alapuló szellemi örökség kérdéskörét.
Az UNESCO közgyűléseken az Európai Folklór Intézet, személy szerint Felföldi László
egyesületi elnök és Hoppál Mihály az intézet igazgatója rendszeresen képviseli
Magyarországot a szellemi kulturális örökség (Intangible Heritage) és az élő szellemi
értékek (Living Human Treasures) megóvásával kapcsolatos tanácskozásain, ajánlásainak
megfogalmazásakor, és a nemzetközi programok meghatározásánál. Magyarországon
az intézet adja közre EFI Communicationes című magyar nyelvű kiadványsorozata
által a hagyományos kultúrával kapcsolatos UNESCO határozatokat.
1996-ban Kalocsán került megrendezésre a Dunamenti Folklór Fesztivál, amelyhez
kapcsolódóan A hagyományok szerepe az interetnikus kapcsolatokban címmel az Európai
Folklór Központ nemzetközi tudományos konferenciát szervezett az UNESCO anyagi
támogatásával. A konferencián - amelyet Noriko Aikawa, az UNESCO Szellemi Kulturális
Örökség részlegének vezetője nyitott meg - tizennyolc ország szakemberei vettek
részt, akik adatgyűjtéssel és feldolgozással valamint a folklór interetnikus hatásaival
foglalkoznak. A nemzetközi konferencia témája a hagyományoknak Közép-, Kelet-
és Délkelet-Európában az interetnikus kapcsolatokban betöltött szerepe volt. A
tanácskozás nemcsak nemzetközi volt, hanem témájából adódóan multidiszciplináris
is; a meghívott szakértők között nyelvészek, etnomuzikológusok, etnológusok, folkloristák,
szociológusok és a kulturális antropológia kutatói egyaránt szerepeltek.
A konferencia címében szereplő "hagyományok" kifejezést természetesen
korántsem konvencionális értelemben használták. Az akkori szervezők és vezetők
fontosnak érezték, hogy a kisebbségi nyelvek, intézmények, valamint az UNESCO
1989-es 'Ajánlásában' (magyarul lásd az EFI Communicationes 1-es számában) megfogalmazott
és elfogadott kulturális hagyatékok számottevően hozzájáruljanak a kisebbség és
többség, valamint a nemzetek közötti kapcsolatok hatékonyabb kiépítéséhez, közeledésük
elősegítéséhez. Erről a témáról nemigen esett még szó sem az UNESCO által támogatott
programok keretein belül, sem a magyarországi konferenciák folyamán. Ezt a hiányt
pótolta az intézet (akkor még központ) első nemzetközi konferenciája.
A konferencia további célja volt, hogy bemutassa a nemzetközi adatbázist, illetve
egy olyan együttműködési tervet alakítson ki, amely Kelet- és Közép-Európa hagyományos
kultúrájának és folklórjának adatbázisait fejlesztené. Ennek megvalósításaként
a tanácskozáson olyan előadások hangzottak el, amelyek bemutatták a gyűjtő- és
feldolgozómunkát, valamint annak az oktatásra gyakorolt hatását.
1998-ban került sor Jászberényben a Sokszínű Európa: Illúzió vagy valóság című
konferenciára, amely a nemzeti kisebbségek hagyományos kultúrájával foglalkozott.
A rendezvény célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson a tudomány, a kultúra
és az oktatás szakemberei számára a találkozásra, és az európai, nemzeti, vallási,
etnikai kisebbségek hagyományos kultúrájával foglalkozó eszmecserére. A találkozó
gondolata abból a felismerésből fakadt, hogy a kisebbségek kultúrájának szerves
részét képező hagyományos kultúra szerte Európában veszélyben van. A politikai,
gazdasági változások és a világméretű globalizálódás pozitív hatásai csak ritkán
ellensúlyozzák azokat a negatív hatásokat, amelyek a hagyományos kultúra elemeinek
eltűnését, ápolásuk ellehetetlenülését okozzák.
A konferencia keretében megrendezett szakmai fórumon a résztvevők egy "Ajánlás"-t
fogadtak el a nemzetiségekkel foglalkozó kormányzati szervek, nemzetközi szakmai
szervezetek az Európai Bizottság és az UNESCO számára, amely összefoglalja a kérdéssel
kapcsolatos legfontosabb problémákat és teendőket. Az UNESCO-t a rendezvényen
Noriko Aikawa asszony a "Szellemi Kulturális Örökség" osztály igazgatónője
és munkatársa, Anna Dumitreşcu képviselte. A konferencián elhangzott előadásokból
az intézet Multicultural Europe: Illusion or Reality címmel angol nyelvű tanulmánykötetet
jelentetett meg.
Az intézet 1999-ben részt vett a Dunamenti Folklór Fesztivál keretében tartott
nemzetközi konferencia előkészítésében és megszervezésében, melynek címe Hitelesség:
kié a hagyomány? (Authenticity: Who's Tradition) és előadásai egy angol nyelvű
külön kötetben jelentek meg.
2000-ben Székesfehérváron került megrendezésre a Finnugor Népek Világkongresszusának
Magyar Nemzeti Szervezete szervezésében a Finnugor Folklórfesztivál, melyet az
Európai Folklór Intézet is támogatott szervezési, előkészítési munkákkal, kiadványok
megjelentetésével. Lebonyolításában az intézet részéről Felföldi László vett részt.
2002-ben Szekszárdon rendezte meg az intézet az UNESCO Proclamation of Masterpieces
of the Oral and Intangible Heritage of Humanity (A hagyományos kultúra állami
és nemzetközi elismeréséről) című nemzetközi konferenciáját. A tanácskozás alapgondolata
az UNESCO "Living Human Treasures" elnevezésű programja volt (magyarul
lásd az intézet EFI Communicationes sorozatának 5. számában), amely 1996-ban újra
ráirányította a figyelmet az élő emberi értékek veszélyeztetettségének problémájára.
Ennek szellemében szükségesnek látszott az akkori helyzet fölmérésére, a korábban
már létező állami, kormányzati elismerési formák újjáélesztésére és az UNESCO
által ajánlott nemzetközi rendszer megismerésére és alkalmazására való figyelemfelhívás.
Ezért lehetőséget kellett teremteni azoknak a kultúrpolitikusoknak és szakembereknek
a nemzetközi szintű találkozójára, akik e területtel közvetlenül foglalkoznak.
2003 májusában a Hagyományok Háza Népművészeti Főosztályával közösen rendezett
az intézet konferenciát A hagyományról címmel. A tanácskozáson több külföldi szakember
is részt vett és igen magas színvonalú előadások hangzottak el. A konferenciát
a minisztérium részéről Koncz Erika helyettes államtitkár nyitotta meg.
2004 májusában az intézet megrendezte a Köz-művészet - Egyenlő jogok az alkotáshoz
című szimpóziumot, mely az Európai Uniós Contemporary Folk Art in Europe - Equal
Rights to Creativity nemzetközi program része volt. A tudományos tanácskozás célja
az volt, hogy a külföldi és hazai szakemberek megvitassák a kortárs népművészet
és kézművesség helyzetét és összevethessék az egyes országok új művészeti törekvéseit.
A szakmai találkozó néhány alapvető kérdésre kereste a választ: hol húzódnak a
művészet határai, van-e átjárhatóság a művészeti ágak között; mit nevezhetünk
mai népművészetnek, amatőr, illetve naiv művészetnek; az egyes országok, régiók
milyen hagyománnyal rendelkeznek a nem hivatásos művészeti tevékenységek területén;
van-e intézményes keretek között folyó feltárás, kutatás, gyűjtés, megőrzés; milyen
a nem képzett alkotók megítélése, helye a művésztársadalomban; van-e lehetőség
a bemutatkozásra, ennek milyen financiális rendszere van? A konferencia tanulságairól
az intézet tanulmánykötetet tervez megjelentetni.
Az Európai Folklór Intézet fennálásának tív éve alatt közel félszáz kiadványt jelentetett meg angol és magyar nyelven, különböző sorozatokban.
a) Hungarian Heritage
2000 tavaszától angol nyelvű folyóiratot jelentet meg az intézet, melyet a Nemzeti
Kulturális Alapprogram Népművészeti Kollégiuma támogat. A folyóirat célja, hogy
átfogó képet adjon a tradicionális magyar kultúra és a megújuló folklórhagyományok
jelenségeiről. Miután a kulturális örökség megőrzése kiemelten fontos feladattá
vált, ezért a folyóiratban megjelennek hosszabb, rövidebb tanulmányok, elméleti
cikkek és esszék a hagyomány természetéről, a hagyományőrzés Bartóki modelljéről,
valamint egy-egy régió népművészetéről. Állandó rovatában a hagyományos kultúrával
foglalkozó jelentősebb műhelyek munkáiról szóló beszámolók jelennek meg. Valamint
könyvismertetések, kiállításbemutatók, film és CD ismertetések kapnak helyet a
folyóiratban.
A folyóiratnak évente egy összevont száma jelenik meg, így az intézet 2005-ben
már a hatodik évfolyamot jegyzi. Ezek közül néhány tematikus számként jelent meg,
melynek legjelentősebb darabja a moldvai csángó magyarok kultúráját, történetét,
folklórját bemutató harmadik kötet.
A folyóirat szakmai előkészítését tíz tagú szerkesztőbizottság segíti, főszerkesztők
Csonka-Takács Eszter és Hoppál Mihály.
b) Örökség sorozat
Az intézet 1999-től magyar nyelvű könyvsorozatot indított az Osiris Kiadóval közösen,
amelynek köteteiben színvonalas, hiánypótló tanulmányok, monográfiák látnak napvilágot.
Az intézet ezzel a tudományos könyvsorozattal igyekszik segíteni a kevés publikálási
lehetőséghez jutó kutatókat, illetve közread értékes, vagy régóta hiányzó alapmunkákat,
gyűjteményes köteteket (pl. konferencia előadások, néprajzkutatók tiszteletére
írt tanulmányok). 2002-től a sorozat a Gondolat kiadóval közösen jelenik meg.
Az Örökség sorozatszerkesztője Hoppál Mihály, a kötetek szerkesztője, gondozója
Fazekas Zsuzsa.
Kótyuk Erzsébet: A népi gyógyítás hagyományai egy kárpátaljai magyar faluban.
2000.
Elbeszélés és emlékezet. Tanulmányok Istvánovits Márton emlékére. Szer-kesztette
Hoppál Mihály. 2001.
A szerelem kertjében. Erotikus jelképek a művészetben és a folklórban. Szerkesztette
Hoppál Mihály és Szepes Erika. 2001.
Két csíki falu néphite a századvégen. Szerkesztette Pócs Éva. 2001.
Tari János: Néprajzi filmezés Magyarországon. 2002.
Lovász Irén: Szakrális kommunikáció. 2002.
Kapitány Ágnes - Kapitány Gábor: Magyarságszimbólumok (3. bővített kiadás). 2002.
Halász Péter: Bokrétába kötögetem vala? A moldvai magyarok néprajzához. 2002.
Demény István Pál: Hősi epika. 2002.
Imádságos asszony. Tanulmánykötet Erdélyi Zsuzsanna tiszteletére. Szerkesz-tette
Czövek Judit. 2003.
K. Kovács László: A kolozsvári hóstátiak temetkezése (kiegészített reprint). 2004.
Táncfolklorisztikai szöveggyűjtemény I. Szerkesztette Karácsony Zoltán. 2004.
Hoppál Mihály: Folklór és hagyomány. Válogatott tanulmányok. 2004.
Pozsony Ferenc: A moldvai csángó magyarok. 2005.
c) Folklór sorozat
Az intézet 2000-től indította sorozatát, melyet a L'Harmattan Kiadóval közösen
jelentet meg. Az EFI fontos feladata a helyi tudás, folklór, szóhagyomány, ének,
tánc, zene és más mesterségek hagyományainak megmentésére való figyelemfelhívás
és azok közkinccsé tétele. Ezért a sorozat célja a hagyományos kultúra és folklór
emlékeinek közzététele és terjesztése, tehát olyan eredeti gyűjtések megjelentetése,
melyek új, korábban ismeretlen szövegközlő anyagot adnak közre.
A Folklór sorozatszerkesztője Hoppál Mihály, a kötetek szerkesztője, gondozója
Fazekas Zsuzsa.
"Ezen vöfi Könyv a Karsai Mihályé". Vőfélykönyv Székről. 2000.
Bosnyák Sándor: Mit láték álmomban. Népi álomfejtés és hiedelemtörténetek. Csohány
Kálmán grafikáival. 2000.
A pasa fia meg a világszépe. Török népmesék. Válogatta, fordította és az utószót
írta Tasnádi Edit, a jegyzeteket Benedek Katalin készítette. 2000.
Kocsis Rózsi: Nyitott könyv a lelkem. Egy anya vallomása. 2000.
Magyar Biblia. A világ teremtése, az özönvíz, Jézus élete s a világ vége napjaink
szájhagyományában. Bosnyák Sándor gyűjtése. 2001.
Dede Korkut. Török eredetmonda. Fordította Puskás László. 2002.
A három muzsikus cigány. Babos István meséi. Gyűjtötte Szuhay Péter; Görög Veronika
tanulmányával, Benedek Katalin jegyzeteivel. 2003.
Antalné Tankó Mária: Gyimes-völgyi csángó népi gyógyászat. 2003.
Fehér Zoltán: Boszorkány a forgószélben. Szank és Móricgát néphite, népi gyógyászata.
2003.
Három vándorló Királyfirul való Historia. A sárospataki kéziratos népmesegyűjtemény
(1791). A jegyzetek és az utószó Benedek Katalin munkája. 2004.
Tőzsér Kapcsos Anna: Palócul tanított imádkozni anyám. Sajtó alá rendezte, a szöveget
gondozta, az elő- és utószót írta, jegyzetekkel ellátta Balogh Balázs - Fülemile
Ágnes - Stefány Judit. 2004.
A hétfejű Zarvas. Kaukázusi mítoszok, népmesék, mondák. Jegyzetekkel ellátta Benedek
Katalin. 2005.
d) A népművészet mesterei sorozat
A szellemi örökség védelmének leghatékonyabb módja, a kultúra elemeinek összegyűjtése,
archiválása, mely által megőrizhetők nemcsak a kutatás, hanem a művészetek számára
is. Ezt a célt szem előtt tartva, a hagyomány hordozóit ismertté és hivatalosan
elismertté kell tenni, ezért számos országban változatos formákat alakítottak
ki arra, hogy elismerjék a tehetséges népi alkotókat. Ez a sorozat azért jött
létre, hogy tematikusan sorra véve az egyes folklór és népművészeti ágazatokat
a hazai és nemzetközi érdeklődők számára is bemutassa a hagyományos kultúra kiváló
előadó egyéniségeinek, alkotóinak sorát, mely egyben a magyar példa ismertetése
is.
A népművészet táncos mesterei / Living Human Treasures in Hungary. Folk Dance.
Szerkesztette Felföldi László és Gombos András. 2001.
Tóthné Nagy Amália a népművészet mestere, csipkekészítő népi iparművész munkássága.
2001.
Gila János: Folklórfesztiválok a Duna mentén (1968-81). 2004.
e) Bibliotheca Traditiones Europeae sorozat
Az intézet útjára bocsátott egy angol nyelvű könyvsorozatot, amelyben hazai szerzők
nemzetközi érdeklődésre számot tartó munkái, vagy az intézet által szervezett
nemzetközi konferenciákon elhangzott előadások megszerkesztett változatai jelennek
meg.
A sorozatszerkesztő Hoppál Mihály.
Multicultural Europe: Illusion or Reality. Edited by László Felföldi and Ildikó
Sándor. 1999.
János Sipos: In the wake of Bartók in Anatolia. 2000.
Eros in Folklore. Edited by Mihály Hoppál and Eszter Csonka-Takács. 2002.
Kornélia Buday: "The Earth has given birth to the Sky." Female spirituality
in the Hungarian folk religion. 2004.
f) EFI Communicationes sorozat
1999-ben az Európai Folklór Intézet elindított egy olyan füzetsorozatot, amelyben
rövidebb tanulmányok, valamint az intézet tevékenységéhez szorosabban kapcsolódó
UNESCO-határozatok, illetve ajánlások látnak napvilágot. Ennek alsorozataként,
Varia bibliographica címen jelennek meg jeles néprajzkutatók életműbibliográfiái,
illetve néprajzi tanszékek szakdolgozati és disszertáció jegyzékei.
A sorozatot szerkeszti Csonka-Takács Eszter és Hoppál Mihály.
Ajánlások a hagyományos kultúra és a folklór védelmére (UNESCO Közgyűlés, 1989).
1999.
Az Európai Folklór Intézet története és célkitűzései. 1999.
Verebélyi Kincső: A folklór jogi védelme. 1999.
Irányelvek az "élő emberi értékek" rendszerének alapításához (UNESCO
Közgyűlés, 1993). 1999.
Anna-Leena Siikala: Etnikus hagyományok és átalakuló társadalmak (Az identitás
keresése). 2001.
Mihály Hoppál: Local Cultures in a Global World (UNESCO konferencia előadások
angol nyelven). 1999.
Cselekvési terv a szellemi kulturális örökség megóvására és újjáélesztésére (UNESCO
Konferencia, 1999). 1999.
Varia Bibliographica. Paczolay Gyula 70 éves. 2000.
Varia Bibliographica. A budapesti Egyetemi Néprajzi Intézet szakdolgozatainak
és doktori disszertációinak jegyzéke (1934-2004). 2004.
Varia Bibliographica. Kríza Ildikó köszöntése. 2004.
Varia Bibliographica. Gráfik Imre köszöntése. 2004.
Csonka-Takács Eszter: Az Európai Folklór Intézet története (1995-2005). 2005.
Voigt Vilmos: Javaslat a "Folklór Világnapja" megünneplésére. 2005.
Keszei András: A megfoghatatlan nyomában. 2005.
g) Az intézet sorozaton kívül megjelent kiadványai:
Ethnology in Hungary. Institutional Background. Ed. by Mihály Hoppál and Eszter
Csonka-Takács. 2001.
Heroes or Bandits. Ed. by V. Gasparikova and N. Putilov. Orosz nyelvű könyv angol
bevezetővel és epilógussal. 2002.
Authenticity. Whose is Tradition? Ed. by László Felföldi and Theresa J. Buckland.
2002.
e) Az intézet által kiadott, illetve támogatott hangzóanyagok, CD-k:
Nagykarácsony-Kiskarácsony / Big Christmas, Little Christmas (Karácsonyi, újévi
énekek, névnapi köszöntők. / Transylvanian carols for Christmas and New Years
holiday). Új Pátria. Az Utolsó Óra program gyűjteményéből. EFI - Fonó Records.
Ltd. 1999.
Berecz András: Kőkertben liliom / András Berecz: Lily in a Rock Garden (Énekek,
mesék /Hungarian folk songs and tales). EFI - Fonó Records Ltd. 2000.
Nemzedékről nemzedékre / From generation to generation (Magyar népzene az Óbudai
Népzenei Iskola növendékeinek előadásában / Hungarian folk music performed by
the students of the Hungarian Folk Music School in Óbuda). EFI - Etnofon Records
Hungary - Óbudai Népzenei Iskola 2000.
János Sipos: In the wake of Bartók in Anatólia. Similar Hungarian and Turkish
folk tunes collected by János Sipos. EFI - Fonó Records Ltd. 2001.