Fiatalkorúak védelme és a dohánytermékek értékesítése az új rendszerben

A Nemzeti Dohányboltok megnyitásával sok egyéb változás és szigorítás mellett a fiatalkorúak védelme is fokozott hangsúlyt kapott.

2013. július 1-től egyfajta hadjárat folyik azok ellen, akik 18. életévüket bár még be nem töltött fiatalkorúaknak dohányterméket értékesítenek, s még abban esetben is eljárást indíthatnak a szervek, ha az illegális értékesítésnek akár csak a gyanúja is felmerül –  tudtuk meg egy kiváló ügyvéd jogi tájékoztatójából .

Mi volt a helyzet korábban?

A 2013-ban hatályba lépett komoly törvénymódosítások előtti időszakban is végeztek kísérleti próbavásárlásokat a dohánytermékeket értékesítő helyeken. Ezek eredményeihez képest már a Nemzeti Dohányboltok megnyitását követő két hétben több, mint 29-kal javult a tendencia.

ugyvedPersze a Nemzeti Dohányboltok intézményesítése sem lehet 100%-ban hatékony fegyvere a kiskorúak dohányzása elleni harcnak, hiszen mindig lesz olyan dohányboltos, aki nem kéri el az igazolványokat, s olyan is, akit egész egyszerűen nem érdekelnek a tiltások.

A fokozatosan javuló tendencia azt mutatja, hogy komoly a hatás, ám semmiképpen sem tökéletes a megoldás. Arról nem is beszélve, hogy az illegális dohányértékesítés az utóbbi években hihetetlen mértékeket öltött, s az dohánydílerektől az vesz cigarettát az utcasarkokon, aki akar. A statisztikák erről nem szólnak.

A megszólaltatott ügyvédi iroda szakértője  elmondta, hogy 2013 előtt azon üzletekben, ahol árusítottak cigarettát, az ellenőrzött esetek felében gond nélkül vásárolhattak fiatalkorúak is dohányterméket. A kocsmák, a kisboltok, a kisebb trafikok tulajdonosai és alkalmazottai tehát közel sem minden esetben foglalkoztak azzal, hogy mennyi idős vásárlóról van szó.  

Változások a jogszabályt illetően

Ma már nagyon komoly büntetéssel és dohánytermék-árusítási jogától való megfosztással sújtható az, aki bizonyíthatóan kiszolgált akár egyetlen 18 év alatti személyt is.

Egyébként az első két hétben 100 ellenőrzött nemzeti Dohányboltból 63-ban találtak olyan hiányosságokat, melyek nem voltak súlyosak, de legtöbb esetben abból fakadtak, hogy nem tájékoztatták mindenről az előírásoknak megfelelően a vásárlókat, vagy éppen nem takarták el rendesen a bolt ablakait, ahogyan szabály szerint azonban kellet volna. 

A harc folytatódik

A hatóságok rendre igyekeznek fellépni a fiatalkorúak dohányzásával szemben, illetve azért, hogy a 18 év alattiak és a nemdohányzók a lehető legkevésbé legyenek kitéve a passzív dohányzás veszélyeinek.

Ez a harc persze társadalmi megújulást és az általános közgondolkodás területén is radikális változtatásokat igényelne, s ezen a téren egyelőre igencsak le vagyunk maradva. Persze a helyzet Nyugat-Európában sem sokkal jobb.

A társadalmi célú reklámok és a felhívások, illetve a dohányzásról leszoktató prevenciós programok mind ugyanazért a célért működnek, bár sajnos ugyanolyan gyenge hatásfokkal. Cigarettázni még mindig „menő”, rászokni nagyon könnyű, leszokni róla pedig komoly küzdelem, ami csak keveseknek sikerül. Ha beszélhetünk ördögi körről, akkor a fiatalkorban kezdődő dohányzásra épülő hatásmechanizmus abszolút az.